Az alkoholizmus stádiumai egytől egyik veszélyesek, mert már az elején is tökre tehetnek alkalmakat, egyes napokat az életünkben a tünetei. Arról a jelenségről beszélek, amit, úgy látom az állami politika egy évszázad óta nem kezel, csak súlyosbít itt, ahol élünk. Gondolataim és lehetséges megoldásaim az alkoholizmus problémáját illetően… (saját családbéli tapasztalatok alapján)
Az egyik legeredményesebb, ugyanakkor legkendőzetlenebbül őszinte oldal (és egyben az alkoholizmust kezelő társaság) szerintem a felepulok.hu. Ami mindent elmagyaráz az adott webcímen erről a témakörről. És, hangsúlyozom újfent, ők nem köntörfalaznak, teljesen komolyan véve ezt a súlyos betegséget írják le, mit várhatunk a segítségnyújtástól, és miért ne várjunk túl sokáig, ha szükség van a segítségre!
Rögtön a megnyugtatóbb részével kezdeném: jó eséllyel segíteni fognak! Vannak nyugaton bevált módszereik, melyekkel ők is nagyon eredményesek. Ugyanakkor úgy fogalmaznak, és erről a nevük is árulkodik, hogy csak felépülni lehet belőle, 100%-ig úgy meggyógyulni, mintha mi sem történt volna, sajnos nem. Mert akit egyszer ennek a szele megcsapott, annak vigyáznia kell majd mindig vele, de ők segítenek egyrészt leszokni, másrészt felkészítenek rá, hogy utána ne szokjunk vissza és ne kezdjünk el megint inni. Így fogalmazzák meg ezt tehát: nem meggyógyulunk ebből a betegségből, hanem felépülünk. És ez nem ugyanaz, de épp elég, ha utóbbit elérjük.
Az ő bentlakásos programjuk révén mindent magkapunk, hogy rajtunk már csak kevés múljon, de ismerni kell, mik az alkoholizmus stádiumai, mikor elengedhetetlen adott esetben már az ő segítségük kérése. Ilyesmi megállapítására szolgálhat az általuk nyújtott személyes állapotfelmérés is, alkalmanként 30.000 forintért, de több helyszínen. Egyeztetett időpontokban Budapesten, vagy Veszprémben akár.
Az alkoholizmus stádiumai köz nyilván akad olyan szint, amikor valaki még nem számít alkoholistának. Amikor az illető a „szociális ivás” alkalmai során él az alkoholizálás lehetőségével, viszont ebből lehet „előrelépni” sajnos kóros ivóvá.
Aki már hetente alkoholizál, az kóros ivó, és magyarázkodik, ha felhívják a figyelmét rá, hogy ez nem túl egészséges. Az egész dolog, amiről beszélünk persze emberfüggő, és személyiségfüggő, hisz nem mindenki úgy reagál az alkohol fogyasztására alapból. Nagyjából ezt befolyásolja az ún. toleranciaszint, amiről szintén elolvasható a beszúrt linkemen, hogy micsoda is pontosan. Lényeg, hogy mindenkinél emelkedik a toleranciaszint idővel (egyre jobban bírjuk a piát), és amikor ez a dolog úgymond „beáll” akkor baj van ( vagy legalábbis lehet).
Beszélhetünk valódi alkoholisták között „szinten tartó alkoholbetegségről”, akiknek már hiánytünetei vannak, „kontrollvesztő alkoholistákról”, amit lehet, hogy nem is kell nagyon magyarázni, és „általános alkoholbetegekről”. Lényeg, hogy mindegyikkel foglalkozni kell, és ha baj van, kérjünk segítséget. És sokadszor is: olvassuk el, melyiket hogy ismerjük meg a környezetünkben.
Ha látjuk tehát valakin, hogy bajban van, kérjünk mi az ő számára segítséget! A Felépülőkhöz mindenki fordulhat, hozzátartozók is! Minden elérhetőség, magyarázat, komolyabb fejtágítók a weboldalon, és ha valaki oda jutott, hogy állandó szakemberi segítség tudja csak kihúzni a csávából, ott van minden információ a bentlakásos programról.
28 nap, ideális környezet egy magánintézet nagyszerű szakembereivel! A családtól ugyanakkor nem kell elszakadni, minden segítség megadható a család részéről is, de ne felejtsük: a szakembert semmi sem pótolja!