A nyár egy fantasztikus része tud lenni az évnek, tele lehetőségekkel. Mégis azonban az utóbbi években azt érzi az ember, hogy már nem ugyanaz a nyár, mint gyerekként volt. Hihetetlen, hogy mennyi kedves emlékem van arról, mikor végre befejeződött az iskola és lemehettem a Balatonra a nagyszüleimhez. Ezt követően pedig jöhettek a nagy fagyizások, a strandolások és csak simán a pihenés, ami annyira elengedhetetlen az élethez.
Persze az iskola nem hagyhatta tétlenül azt, hogy csak élvezzük az itt töltött időt és elfelejtsünk mindent, amit tanultunk. Vicces most felnőtt fejjel belegondolni abba, hogy mennyi bajt okoztak a kötelező olvasmányok. Viszont van pár nagyon tiszta és meglepően kedves emlékem is ezek kapcsán.
Például emlékszem arra, mikor az egyik nyáron a Gulliver Utazásait kellett olvasnunk. A nagyszüleim házának fenti hálószobájában feküdtem, marha meleg volt kint és a szobában is elég fülledt volt a levegő. Az esti órákba nyúlva írogattam az olvasónaplómat, mert más dolgom aznap nem nagyon volt. A háttérben pedig az egyik kedvenc együttesemnek az akkori új albumát hallgattam.
Az ilyen kis pillanatok azok, amik annyira különlegessé tették a nyárt. És akkor még nem is beszéltem arról, hogy miket tudtunk végre csinálni a barátainkkal. Nem kellett többé az órarend szerint élnünk és sokszor a szüleink sem tudták megszabni azt, hogy mit csináljunk nap közben. Ennek köszönhetően pedig annyit játszottunk együtt, amennyit csak akartunk.
A legjobb barátom például minden nyáron lejött több hétre is a nagyszüleimhez. Ezek voltak a nyár legjobb napjai. Rendszeresen elmentünk strandolni, bicikliztünk, hülyéskedtünk és egyszerűen csak jó volt együtt lenni.
Manapság ezek az emlékek pedig még inkább megszépültek, mivel a felnőtt életben nem fogunk kapni egy ilyen hosszú, egybefüggő szünetet. Talán ez az egyik legnagyobb baj a munkával. Látszólag sosem ér véget. Pedig szerintem az emberi testnek és léleknek nagyon szüksége van arra, hogy néha csak le tudjon állni.
Az ilyen időszakokban pedig felfedezhetünk néhány olyan dolgot is, amikre haladéktalanul oda kell figyelnünk. Az egyik ilyen például a fogkő leszedés volt. Szerintem nem kell senkinek mondani, hogy mennyire kellemetlen tud lenni a fogkő. Nem számít, hogy az ember mennyire figyel a szájának a higiéniájára, könnyen megeshet az, hogy végül mégis fogkő fog kialakulni.
Velem is ez történt és nem igazán tudtam, hogy kihez forduljak. Vicces, hogy Magyarország a külföldiek számára arról híres, hogy ide lehet olcsón fogászati beavatkozásra jönni. Ami azonban nekik olcsót jelent, azt mi nem biztos, hogy meg tudjuk engedni. Éppen ezért örültem annyira, mikor az egyik barátom beajánlotta nekem a Fogorvos Budapest nevű helyet.
Az első megjegyzése hozzá az volt, hogy ő azért szereti, mert semelyik beavatkozást nem kell majd vakon kiválasztanunk. Mivel a Fogorvos Budapest rendelkezik egy online felülettel, ahol mindent elmagyaráznak nekünk majd részletesen. Úgy éreztem, hogy nekem rengeteg tévhitem van a fogászattal kapcsolatban, mivel utoljára gyerekként voltam egy rendes fogorvosnál. Éppen ezért nagyon kapóra jött az, hogy a Fogorvos Budapest oldalán végre megfelelő tájékoztatást fogok kapni.
Rá is kerestem arra, hogy fogkő leszedés és nemsokára megláttam őket a találatok között. Az oldalra belépve az első benyomásom az volt, hogy ez egy tényleg megbízható hely. Mivel a felület designja is olyan hangulatot kölcsönzött neki, mintha egy letisztult, szép fogorvosi rendelőbe érkeztünk volna. A kinézet azonban nem minden, mivel a Fogorvos Budapest kialakítása is hibátlan.
Számukra ugyanis tényleg az a fontos, hogy a leendő páciens megfelelően legyen tájékoztatva és ne húzzák túl sokáig az idejét. Tehát, nem kell attól félnünk, hogy esetleg idegesítő reklámokat kell majd kerülgetnünk. Igazából már a kezdőlapon megtudhatjuk a legfontosabb információkat. Mint például, hogy hol található a rendelő, mikor vannak nyitva és mik az elérhetőségeik. A visszatérő kuncsaftok számára ez nagyon kapóra jöhet, hiszen csak pár kattintás és már fel is tudjuk hívni őket.
Nekem azonban ennél egy kicsit többre volt szükségem, mivel mélyebben meg akartam tudni azt, hogy miként működik egy fogkő leszedés, illetve azt is, hogy miért van szükség rá. A Fogorvos Budapest oldalán pedig minden kérdésemre választ kaphattam. Ahhoz, hogy elérjük ezeket a tájékoztatókat, nem kell mást tennünk, mint a felső menüből kiválasztani a hozzá tartozó feliratokat. Így pedig nekem is csak pár kattintás kellett ahhoz, hogy már rögtön megismerjem a fogkő leszedés folyamatát.
A Fogorvos Budapest szépen végigvezet minket azon, hogy miért alakul ki a fogkő és miért fontos odafigyelnünk rá. Az egyik leggyakoribb probléma az szokott lenni, hogy miután az ember egyszer elment fogkő leszedésre, egy idő után vissza is jön. A Fogorvos Budapest pedig nem tagadja ennek az állításnak a valósságát. Viszont hozzátették azt is, hogy nagyon nem mindegy az, hogy mikor tér vissza ez a fogkő. Egy alapos, szakmai fogkő leszedés után ugyanis jóval több idő kell ahhoz, mire vissza kell térnünk majd a következő beavatkozásra.
Ráadásul nagyon fontos az, hogy ne legyen sok fogkövünk, mivel a fogkő tökéletes táptalaj a baktériumok számára. Talán nem kell magyaráznom azt, hogy ez miért nem olyan kívánatos. Senki sem szeretné azt, hogy az egyszerű fogkőnek, később egy szuvas fog legyen a következménye. Pedig ez történhet akkor, ha csak legyintünk a problémára és azt mondjuk, hogy nekünk így is jó.
A fogkő leszedés egy kellemetlen folyamat, viszont nem igazán fájdalmas. Különösen akkor, ha egy olyan profi csapat fog dolgozni velünk, mint amit a Fogorvos Budapestnél találhatunk. A fogkő leszedéshez nincs szükség érzéstelenítésre, de természetesen a pácienst végig meg fogják kérdezni arról, hogy elviselhető-e az a fájdalom, amit érez. Nekem nagyon tetszett, hogy ilyen őszinték voltak ennek kapcsán is. Mivel így fel tudtam készülni arra, hogy egy kicsit kellemetlen lesz a fogkő leszedés, de egyáltalán nem lesz fájdalmas.
Most már csak arra voltam kíváncsi, hogy hol találhatók. Ahogy a névből meg tudjátok tippelni, Budapest területén van a rendelőjük. Ezt pedig meg tudjuk nézni pontosabban is az elérhetőségek menüpontből. Nagyon örültem, mert egészen közel volt hozzám, úgyhogy nemsokára tárcsáztam is a számot, mert biztos voltam benne, hogy ők lesznek az ideális választás.
A gyakorlatban is hozták azt a profizmust, amit elvártam tőlük. Tehát, szinte azonnal felvették a telefont és nem hónapokkal későbbre kaptam időpontot. Óriási megkönnyebbülés volt az, hogy a fogkő leszedés már pár héten belül kész is volt. Azóta pedig sokkal őszintébben mosolygok és most már tudom, hogy kikhez forduljak ha fogászati problémákról van szó.
