Magyarországon a vakond védett állat, ezért bántani szigorúan tilos, még akkor is, ha a kis állat kárt tesz a kertben. Szerencsére védekezni igen hatékonyan lehet ellene. Sokak nagy örömére a vakondháló telepítése utólag is gond nélkül megoldható, ezért nem kell a drasztikus megoldások mellett dönteni. Újonnan épített kerteknél, és ott, ahol a kertfelújítás alkalmával, a tervezett gyepes felületek alatt minimum 30 cm-es talajcsere történik, érdemes a vakondhálót a kerti locsolórendszer alá beépíteni. Ekkor a későbbi átalakítások, ültetések és egyéb beavatkozások nem fogják megbontani az egységes hálót, ezért az eszköz biztosan távol tartja majd az állatot. Nyilván, ha meg is oldható a vakondháló telepítése utólag, azt tudni kell, hogy a kelléket azért 10 évente meg kell javítani. A 30-cm mélységben való hálózáskor a fű széleiben fel kell kanyarítani a háló szélét és felhozni a talajfelszín közelébe. Ebben az esetben nagyon kell vigyázni arra, hogy nehogy a vakond a háló és a gyep közötti termőtalaj közé bejusson, mert akkor biztos, hogy kárt tesz majd a kertben. A vakondháló telepítése utólag akkor is problémás lehet, amikor az ember a tartozékot a gyepszőnyeg és a mag vetett talaj alá akarja tenni. Ezzel az a baj, hogy amikor a gyepszellőztetéssel szeretne majd javítani a gyep állagán és egészségén, akkor a szerszámok átvághatják vagy felszaggathatják a hálót. Egy szakember persze tisztában van azzal, hogy a minden téren hibátlan öntözéstechnika Szolnok városában nem okozhat gondot a hálónak. A hozzáértő tudja, hogy előre kell gondolkozni, és amikor a locsolórendszer kialakítására kerül sor, akkor a vakondháló telepítése is meg kell történjen. A öntözéstechnika Szolnok városában leginkább az automatikus, takarékos locsolórendszereket foglalja magába. Miért annyira fontos az második jelző? Nos, főleg azért, mert 5-10 éve az efféle rendszer egyet jelentett azzal, hogy nem kell törődjön többet a tulaj a locsolással, mert azt elvégzi ezt a szerkezet együttes. Azonban manapság már az öntözéstechnika Szolnok és sok más ország városában oda fejlődött, hogy fontos a vízzel való spórolás is.