A kisbaba legfontosabb kelléke a babakocsi. Ezt nem lehet megcáfolni, hiszen nélküle elképzelhetetlen lenne a babás élet, egyszerűen nem lehetne kényelmesen eljutni A pontból B pontba. Napjainkban a babakocsik szuper biztonságosak, könnyűek és rendkívül jól használhatóak. Ez azért nem mindig volt így. A babakocsi használata évezredes múltra tekint vissza, és ha kicsit utána nézünk a fejlődésének érdekes adatokra bukkanhatunk. Ilyen például az is, hogy a legelső babakocsi egy hercegnek volt tervezve, és ezt egy kutya, póni vagy adott esetben kecske húzta, amolyan szekér formája volt. Később az 1800-as évek közepe fele jelent meg a babakocsi fogantyúja, amellyel a szülőknek lehetőségük volt húzni a kocsit, hiszen ekkor még nem alkalmazták a „tolni módszert”.
Pár évvel később ugyan felfedezték, hogy praktikusabb a babakocsit tolni, ám az erre kialakított modell nem vált be, hiszen a szülők nem tudták egyenesen tolni és így mindenkibe ütköztek bele. Ugyancsak az említett évszázad végén jelent meg az úgynevezett modern babakocsi, amelynek a kerekei már egymástól függetlenül mozogtak, sőt a mózeskosár is előre-hátra fordítható volt. Tulajdonképpen innen indult a babakocsi modernizációja, a tömeggyártása azonban az 1930-as években indult, amikor a gumi, műanyag és egyéb ma is használt dolgok elkezdtek megjelenni a gyártósoron. A babakocsi gyártása és modernizációja évről évre változott, új modellek jelentek meg, sőt napjainkban már olyan fejlődést ért el, hogy árban vetekedik akár egy használt autó árával is.